2013. december 23., hétfő

*chapter two*

  " A félelem nem az ördögtől való, hanem az emberi létünk alapvető és fontos tulajdonsága, amivel elindulhat a fejlődés. (...) Az egyik út: bedugom a fejem a homokba, és habzsolom, falom a külsőségeket, hogy majd a segítségükkel jobban érezzem magamat. A másik út: ki merem mondani azt, hogy gyáva vagyok kockáztatni, vagyis elfogadom, hogy a gyávaság ott lakik bennem. Csakhogy azt is tudom, hogy csak rajtam áll, hogy másként döntök-e."
 Egy hatalmas durranás,és az ajtóban......Apa állt tiszta véresen.Szívem kihagyott egy ütemet..Felpattantam majd apához siettem mert így is alig állt a lábán.Leültettem az ágyamra hoztam neki törölközőt,és egyből faggatni kezdtem.
-Apa!Apa..nézz rám!Mi történt?-könnyeim hullani kezdtek a látvány miatt. 
-Cher...Cher..-utána kaptam mert épp eldőlt volna.
-Apa hívom a mentőket!-könnyezve lefektettem az ágyamra,majd amikor indultam volna erősen megszorította a csuklómat és visszahúzott.-Mi a baj?-vizslattam arcát.
-Én..én szeretlek!-szeméből egy könnycsepp hullott ki,és rám mosolygott.
-Én is szeretlek!-kezemet kiszedtem szorításából,egy apró csókot hintettem verejtékes homlokára ,és a telefonomért futottam.Mindent felborítva szeltem át a konyhát telefonomért.Mindenhol kerestem de sehol nem találom végül a konyha pulton pillantottam meg.Oda kaptam és hihetetlen gyorsasággal tárcsáztam a mentősöket.
-Jó napot!Miben segíthetek?-egy rekedt női hang jött a másik vonal végéről,mintha épp most kelt volna fel.
-Az..-az-onn-al ke-kell egy men-mentő!-szipogva,könnyeimmel küszködve beszéltem.
-Mi történt?-idegesítően unott hangjára lettem figyelmes.
-Az éd-es ap-ám vé-re-sen fe-fekszik a-az ágyam-ba,má-már le-het nin-nincs esz-esz-méleténél.-beszélni is alig tudtam a sírás annyira fojtogatott.
-Rendben.Hova küldhetem a mentőt?-tisztára nyugodt hangja volt ami teljesen felbosszantott..mivan ha meghal?és ő csak ül a picsáján már elnézést a kifejezésért.
-HOGY A PI-PICSÁBA LE-HET I-ILYEN NYU-NYUGODT??-teljesen kikeltem magamból nem bírtam tovább.
-Kérem nyugodjon meg!Hova küldjem a kocsit?-köpte oda tök flegmán.Nincs időm vele veszekedni mikor apám ott fent haldoklik.
-Hesngton Street 125.-szipogva mondtam ki e szavakat,majd lecsaptam.
Rohanva futottam fel a szobámba apához,aki mozdulatlanul feküdt az ágyamon.Ez a pillanat olyan volt mintha kitépték volna a szívem.Odafutottam hozzá ,és rázogatni kezdtem de nem reagált.
-Apa!A-pa!Kérlek!Ne hagyj itt!-nem bírtam tovább kitört belőlem a sírás.-Ne-nekem csak te-vagy!-erősen megszorítottam a kezét majd hozzá bújtam.-A-anya is itt ha-hagyott..Ha te i-is itt ha-hagysz mi-mi lesz ve-velem?-kegyetlen érzés az amit most élek át...Nekem csak apa van senki más.Csak ő rá számíthatok ha itt hagy én beleőrülök.5 perces zokogásomat a mentők szirénázó hangja törte meg.Azonnal felpattantam ,és az ablakomhoz siettem.Ahogy láttam kiveszik a hordágyat,és a táskákat még rosszabb érzés fogott el.Lesiettem az ajtóhoz.Már épp nyitottak be mikor a lépcső felénél jártam.
-Jó napot kisasszony!Hol a sebesült?-végre egy kedves személyiség a mentősöktől.
-Fe-fent az e-emeleten e-első szoba balra!-egyre szaporábban vettem a levegőt már alig bírtam a lábamon állni.Vagy 3-an futó lépésbe siettek fel a szobába,én is akartam menni mikor egy fiatal mentős fiú megfogta a csuklóm.
-Kérem  jöjjön velem!-először érdekesen néztem rá majd bólintottam szipogásaim közepette.Utunk a nappaliba vezetett.-Kérlek ülj le!-tekintete szigorú volt amitől egy kicsit tartottam szóval engedelmeskedtem.Leguggolt elém és a térdeimre tette kezeit.
-Nem lesz semmi gond!Rendbe fog jönni!-simított végig a térdeimen,és egy biztató mosolyt húzott a szája szélére.-Hogy hívnak?-nézett mélyen a szemeimbe.
-Cher Roy!-szipogásom abba hagyott ,de a könnyeim akaratlanul is folytak.
-Van más hozzá..-épp fejezte volna be mikor a lépcsőn hordágyba,kiabálva vitték le apukámat.Félelemmel teli szemekkel felé néztem,és felpattantam.Menni akartam volna,de az a mentős férfi visszafogott.
-Engedj el!-sírva tomboltam karjai közt.
-Nyugodj meg!Minden rendben lesz!-fogásán szorított amitől jobban kapkodtam a levegőt.Rugdalni,ütni mindent ami lehetséges ebben a helyzetben bevettem hogy kiszabaduljak vaskos kezei közül de hiába,ő túl erős volt.Már szinte semmit sem láttam szemeim be voltak dagadva a sok sírástól.Szirénázásra lettem figyelmes kintről,a férfi elengedett.Én egyből a bejárati ajtó felé szöktem.Láttam ahogy az autó elhajt.Erőt szedve magamon futottam utána,reményeimet nem feladva.
 


 
Nem láttam semmit,nem hallottam semmit,nem érdekelt semmi csak futottam a messze elhaladó kocsi után.Végén már nem bírtam.A kék-piros váltakozó fények eltűntek a messzeségben.Elveszettnek éreztem magam.Zokogni kezdtem.Út közepén rogytam össze.Nem akarom őt is elveszíteni.
-MIÉRT VERSZ ENNYIRE?MI ROSSZAT TETTEM?-ordítottam az ég felé nézve,de választ nem kaptam.Fényes fényszórókat pillantottam meg előttem.A félelem miatt levegőt se tudtam venni.
Hangos dudálás......és elsötétül minden.

Sziasztok:)
Meghoztam a 2.részt.Remélem tetszik.Véleményt szeretnék kérni kommentbe.Ezúttal 3 komment és 5 feliratkozó után jön új rész!
#kellemeskarácsonyiünnepeket! #szeretlektiteket!

2013. december 21., szombat

*chapter one*



 

"Tanulás az, ha rájövünk arra, amit már tudunk. Cselekvés az, ha megmutatjuk, hogy tudjuk. Tanítás az, ha másokat emlékeztetünk arra, hogy ők is éppolyan jól tudják. Mindannyian tanulunk, cselekszünk és tanítunk. "



Hatalmas csendtől kong az iskola termünk,csak a tanár érdes hangja zengeti meg az érdektelen fehér falakat.Minden egyes napom ebben az ütött-kopott fa padban töltöm hogy válhasson belőlem valaki a jövőben.Nekem nem ez az álmom hogy itt üljek ,hogy valami nagy üzlet ember,filozófus vagy egyszerű tanár legyen belőlem.Nekem az az álmom hogy nagy balett táncos legyek,aki az emberek szemébe könnyet csal a gyönyörtől..Aki az embereknek szájára mosolyt csal az örömtől.Amikor táncolok,megszűnik a világ körülöttem....Nincs semmi más csak ÉN.Problémáim elszállnak,és csak a táncé vagyok.Fejemben zajló álmokat csengő iszonyatos hangja zavarta meg.Éppen álltam volna fel mikor "imádott tanárunk" Mrs.Wood kezét felemelve jelzésképpen hogy még van mondanivalója.
-Gyerekek!Még egyszer megkérdezem ki jön osztálykirándulásra?-már csak ez kellett..Mindenki röhögve ment ki az ajtón tanárral nem foglalkozva.-Hát jól van!-felháborodva felkapta könyveit és kilépett az ajtónkon.Én ezzel nem foglalkozva mellettem ülő barátnőmre pillantottam....aki alszik.Ezért volt furcsa hogy csöndben van.Lassan rázogatni kezdetem a vállát majd szólongatni.
-Kelly!Kelly!Kelly..-vastagon festett szempilláit rebegtetni kezdte.
-Cher..Én csak el-mosolyogva pillantottam rá majd befejeztem helyette a mondatot.
-Elaludtál. -könyveimet közben lassan a táskámba csúsztattam,mivel ez volt a mai napon az utolsó óra.Félre pillantottam ahol a barátnőm is a példámat követte.Az asztalnak támaszkodva lábaimra nehezedtem majd felálltam.Táskámat vállamra dobtam,és lassú léptekbe az iskola kapuig indultam.Ott megálltam hogy a várva várt barátnőmtől elköszönhessek.Ahogy megfordultam már felém szedte lábait.
-Na én megyek!Szia!-megöleltem ,és egy puszit nyomtam az arcára.
-Rendben!Reggel megyek érted!-ezen a mondatom csak felkuncogtam,ő csak értetlen fejet vágott majd a homlokára csapott.-Ma péntek van!-nevette el magát.-Hétfőn!-küldött felém egy puszit és már el is tűnt a sarkon.Zsebemből előkutattam fülhallgatóm,és az Ipodom.Fülembe behelyeztem a két kis hangszórót amiből áradt a kellemes zene. ~ Kelly Clarkson - Because of you ~ Szinte szemeimet becsukva sétáltam haza felé,nem törődve senkivel.20 perc alatt házunkhoz is értem.Kulcsomat elővettem zsebemből,és benyitottam.
-Hahó!Megjöttem!-valami válaszra vártam de nem jött.Bementem a konyhába utána nézni apának,de nem találtam mást csak egy cetlit.

"Cher!"
Szia szívem el kellett mennem egy fontos nyomozásra ,de estére otthon leszek.Kaja a mikróban!Szeretlek!ZÁRKÓZZ BE!
puszi: apa

Ohh de jó!Egyedül itthon...shit.Szobám felé vetettem az irányt.Táskámat ágyamra dobva cipőimet a földre bementem a fürdőmbe. Ruháimat lehámozva magamról beszálltam a tusoló alá lemosni a mai napot.Ahogy a vízcseppek lependerülnek a bőrödről,és a víz égeti tested minden szegletét felemelő érzés.10 perc múlva elzártam a csapot,és kiléptem a kabinból.Törölközőmet magamra tekertem,és a szekrényem felé mentem.
Felszerelésem nem állt másból mint egy fehérneműszett,egy fehér trikó és egy fekete leggings.Felgumizott hajamat kiengedtem,megfésültem majd újra összegumiztam.Arcomra semmi sminket nem tettem,hiszen itthon vagyok senki sem lát.Pink mamuszomat felkaptam,és lefele indultam a konyhába élelemért,mert már a hasam beszédbe kezdett.Hűtőt kinyitottam és természetesen nem mást választottam mint egy tányérnyi salátát.Miután betápláltam az egészséges ételt a mosogatóba tettem.Ekkor zajt hallottam amitől kissé összerezzentem. Lassan,halk lépkedésekkel közeledtem a terasz felé.A vér szinte megfagyott ereimben....hirtelen mozdulatlanná váltam.Az üvegajtó előtt álltam és tekingettem kifele.Mint egy mozgássérült..nem tudtam megmozdulni a feromonok már tutira kiszálltak belőlem a félelem hatására.Már vagy 5 perce ott álltam lefagyva mikor lábam fájni kezdett a sok állástól .A zaj egy ideje teljesen megszűnt,ezért azzal nyugtattam magam hogy biztos valami macska vagy egyéb.Mivel a folyosón sötét volt,vettem egy nagy levegőt majd sprinteltem a szobámba.Nem volt egész a terv mert sikeresen megbotlottam a szőnyegembe,és a térdemet nagyon bevertem.A lábamhoz kaptam,de nem vérzett csak nagyon fájt.Felmásztam az ágyamra,betakaróztam.Nyugalomba helyeztem a lábam hogy ennél jobban már ne fájjon .Éreztem ahogy a vér lüktetve halad át az ereimben.Nem kellemes érzés.Fájdalomtól lassan megszabadulva álomba szenderültem.......Egy hatalmas durranás,és az ajtóban......




Sziasztok! Íme az első rész!Remélem tetszik a következő rész 3 komment után jön! Jó olvasást! :):*


2013. december 17., kedd

~Prológus

~Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!~

Bárcsak így lenne Chernek is aki csak az élet fájdalmaival küzdködött(ik). Fiatal korban elveszteni egy szülőt olyan mintha egy darabot tépnénk ki a szívünkből..Főleg ha egy anyáról van szó.
Nincs akivel megbeszéld életed legnagyobb problémáit gyermekkorodban.
Nem tudsz vele veszekedni a saját jogaidért..
Nem tudsz vitatkozni vele,pedig ő csak jót akarna neked ...
De ami a legrosszabb hogy nincs melletted,és a lelkedet egy űr tölti be amit nem lehet helyettesíteni...soha.
Cher Roy 8 éve hogy elvesztette édesanyját.Halála okozója ismeretlen.Édesapjával tölti mindennapjait Los Angeles-ben.Robert (Cher apukája) élete nagy részét a rendőrségen tölti mindennapjaiba feledkezve.Egyszer egy félről elhatározás dönti el a csonka család jövőjét.Egy nap elköltöznek,Cher élete megváltozik teljesen.......Szerelmes,barátság,csalódás,veszély..stb.

Vajon jó döntés volt az új élet ? - Olvasd a blogot és majd rájössz! :)