*chapter two*

  " A félelem nem az ördögtől való, hanem az emberi létünk alapvető és fontos tulajdonsága, amivel elindulhat a fejlődés. (...) Az egyik út: bedugom a fejem a homokba, és habzsolom, falom a külsőségeket, hogy majd a segítségükkel jobban érezzem magamat. A másik út: ki merem mondani azt, hogy gyáva vagyok kockáztatni, vagyis elfogadom, hogy a gyávaság ott lakik bennem. Csakhogy azt is tudom, hogy csak rajtam áll, hogy másként döntök-e."

 Egy hatalmas durranás,és az ajtóban......Apa állt tiszta véresen.Szívem kihagyott egy ütemet..Felpattantam majd apához siettem mert így is alig állt a lábán.Leültettem az ágyamra hoztam neki törölközőt,és egyből faggatni kezdtem.

-Apa!Apa..nézz rám!Mi történt?-könnyeim hullani kezdtek a látvány miatt. 

-Cher...Cher..-utána kaptam mert épp eldőlt volna.

-Apa hívom a mentőket!-könnyezve lefektettem az ágyamra,majd amikor indultam volna erősen megszorította a csuklómat és visszahúzott.-Mi a baj?-vizslattam arcát.

-Én..én szeretlek!-szeméből egy könnycsepp hullott ki,és rám mosolygott.

-Én is szeretlek!-kezemet kiszedtem szorításából,egy apró csókot hintettem verejtékes homlokára ,és a telefonomért futottam.Mindent felborítva szeltem át a konyhát telefonomért.Mindenhol kerestem de sehol nem találom végül a konyha pulton pillantottam meg.Oda kaptam és hihetetlen gyorsasággal tárcsáztam a mentősöket.

-Jó napot!Miben segíthetek?-egy rekedt női hang jött a másik vonal végéről,mintha épp most kelt volna fel.

-Az..-az-onn-al ke-kell egy men-mentő!-szipogva,könnyeimmel küszködve beszéltem.

-Mi történt?-idegesítően unott hangjára lettem figyelmes.

-Az éd-es ap-ám vé-re-sen fe-fekszik a-az ágyam-ba,má-már le-het nin-nincs esz-esz-méleténél.-beszélni is alig tudtam a sírás annyira fojtogatott.

-Rendben.Hova küldhetem a mentőt?-tisztára nyugodt hangja volt ami teljesen felbosszantott..mivan ha meghal?és ő csak ül a picsáján már elnézést a kifejezésért.

-HOGY A PI-PICSÁBA LE-HET I-ILYEN NYU-NYUGODT??-teljesen kikeltem magamból nem bírtam tovább.

-Kérem nyugodjon meg!Hova küldjem a kocsit?-köpte oda tök flegmán.Nincs időm vele veszekedni mikor apám ott fent haldoklik.

-Hesngton Street 125.-szipogva mondtam ki e szavakat,majd lecsaptam.

Rohanva futottam fel a szobámba apához,aki mozdulatlanul feküdt az ágyamon.Ez a pillanat olyan volt mintha kitépték volna a szívem.Odafutottam hozzá ,és rázogatni kezdtem de nem reagált.

-Apa!A-pa!Kérlek!Ne hagyj itt!-nem bírtam tovább kitört belőlem a sírás.-Ne-nekem csak te-vagy!-erősen megszorítottam a kezét majd hozzá bújtam.-A-anya is itt ha-hagyott..Ha te i-is itt ha-hagysz mi-mi lesz ve-velem?-kegyetlen érzés az amit most élek át...Nekem csak apa van senki más.Csak ő rá számíthatok ha itt hagy én beleőrülök.5 perces zokogásomat a mentők szirénázó hangja törte meg.Azonnal felpattantam ,és az ablakomhoz siettem.Ahogy láttam kiveszik a hordágyat,és a táskákat még rosszabb érzés fogott el.Lesiettem az ajtóhoz.Már épp nyitottak be mikor a lépcső felénél jártam.

-Jó napot kisasszony!Hol a sebesült?-végre egy kedves személyiség a mentősöktől.

-Fe-fent az e-emeleten e-első szoba balra!-egyre szaporábban vettem a levegőt már alig bírtam a lábamon állni.Vagy 3-an futó lépésbe siettek fel a szobába,én is akartam menni mikor egy fiatal mentős fiú megfogta a csuklóm.

-Kérem  jöjjön velem!-először érdekesen néztem rá majd bólintottam szipogásaim közepette.Utunk a nappaliba vezetett.-Kérlek ülj le!-tekintete szigorú volt amitől egy kicsit tartottam szóval engedelmeskedtem.Leguggolt elém és a térdeimre tette kezeit.

-Nem lesz semmi gond!Rendbe fog jönni!-simított végig a térdeimen,és egy biztató mosolyt húzott a szája szélére.-Hogy hívnak?-nézett mélyen a szemeimbe.

-Cher Roy!-szipogásom abba hagyott ,de a könnyeim akaratlanul is folytak.

-Van más hozzá..-épp fejezte volna be mikor a lépcsőn hordágyba,kiabálva vitték le apukámat.Félelemmel teli szemekkel felé néztem,és felpattantam.Menni akartam volna,de az a mentős férfi visszafogott.

-Engedj el!-sírva tomboltam karjai közt.

-Nyugodj meg!Minden rendben lesz!-fogásán szorított amitől jobban kapkodtam a levegőt.Rugdalni,ütni mindent ami lehetséges ebben a helyzetben bevettem hogy kiszabaduljak vaskos kezei közül de hiába,ő túl erős volt.Már szinte semmit sem láttam szemeim be voltak dagadva a sok sírástól.Szirénázásra lettem figyelmes kintről,a férfi elengedett.Én egyből a bejárati ajtó felé szöktem.Láttam ahogy az autó elhajt.Erőt szedve magamon futottam utána,reményeimet nem feladva.

 

 

Nem láttam semmit,nem hallottam semmit,nem érdekelt semmi csak futottam a messze elhaladó kocsi után.Végén már nem bírtam.A kék-piros váltakozó fények eltűntek a messzeségben.Elveszettnek éreztem magam.Zokogni kezdtem.Út közepén rogytam össze.Nem akarom őt is elveszíteni.

-MIÉRT VERSZ ENNYIRE?MI ROSSZAT TETTEM?-ordítottam az ég felé nézve,de választ nem kaptam.Fényes fényszórókat pillantottam meg előttem.A félelem miatt levegőt se tudtam venni.

Hangos dudálás......és elsötétül minden.

Sziasztok:)
Meghoztam a 2.részt.Remélem tetszik.Véleményt szeretnék kérni kommentbe.Ezúttal 3 komment és 5 feliratkozó után jön új rész!
#kellemeskarácsonyiünnepeket! #szeretlektiteket!